Történetünk
2014 novemberében nyitottam meg akkor még egyedüli edzőként, mindenesként 80 m2-es termemet.
Szem előtt tartva vendégeink igényeit, egy olyan otthonos, meleg, családias környezet kialakítása volt a célom, ahova szívesen betér hozzánk bárki. Ahol nemcsak szakmailag, de emberi kapcsolatokat tekintve is megtalálja a számítását a vendég. Egyfajta szabadidő központ létrehozása volt a célom.
Kinőve eme kis termet, 2017-ben egy nagyobb (120 m2), nívósabb helyre költöztem, sok tervvel és ötlettel a fejemben.
Ott, egy jelenlegi kollégával folytattuk munkánkat. Ezzel már újabb mozgásforma elérhetőségét adtuk a vendégeknek.
Szintén itt, ezen helyen hoztam be Nagykanizsára az azóta is csak nálam elérhető Bungee Fit-tet. Mégis csak egy állomás maradt ez a hely az életemben.
Egy évvel később, 2018 novemberében jelenlegi mozgásközpontunkba költöztünk immár két kollégával, melyhez december hónapban újabb munkatárs csatlakozik és ezzel együtt új mozgástípus lesz elérhető nálunk.
Mára olyan funkcionális teremmé nőttük ki magunkat, ahol a szakmai felkészültség, hozzáértés a legjobban és legmagasabb szinten szolgálja és segíti vendégeit.